DESEF vul datum fb gf

Fantasztikus MMA sikerek Komáromban a Harcosok Éjszakáján!

Május 11-én 19:00 órás kezdettel második alkalommal került megrendezésre Komáromban a Harcosok Éjszakája elnevezésű profi MMA és K-1 gála. Ebben az évben 16 összecsapást láthatott a nagyszámban kilátogató közönség. A gála első felében az amatőr MMA és a 8-as profi torna MMA küzdelmein izgulhattak a szurkolók, majd ezt követően 2 db profi K-1 összecsapás következett. A gála utolsó felében 4 db címmérkőzésre került sor, amiben a Night of Fighters Champion (NFC) övért harcoltak a bunyósok. Ennek során volt egy összecsapás K-1 super fight övért 80 kg-ban, majd szintén 80 kg-ban egy MMA profi super fight övért, a profi MMA 8-as torna bajnoka címért és a legvégén egy 84 kg-os nemzetközi super fight övért.

A klubok részéről komoly érdeklődés mutatkozott a gála iránt, hiszen az ország több pontjáról és Szerbiából, valamint Szlovákiából is érkezetek harcosok.

A Komáromi Koko Gym és a Gun & Fight Management harcosai is ketrecbe léptek az este során, akik komoly eredményt könyvelhettek el. Az első mérkőzésen Tóth Péter csapott össze a Bősi Halász Péterrel 65 kg-os kategóriában, amatőr MMA-ban. A mérkőzés nagy küzdelmet és iramot hozott, ami során Tóth Péter a hazaiak versenyzője egy háromszögfojtással megnyerte a mérkőzést. Ezt követően Johannes Demissie – Rádi Richárd amatőr MMA összecsapás következett. A mérkőzés 3 x 3 percre volt kiírva, ami végig is ment. A küzdelem inkább földharcot hozott, aminek a végén pontozással a pécsi versenyző került ki győztesen. Ezután következett az este egyik leglátványosabb mérkőzése, ahol is Hozmann Tamás – László Zsolttal, egy amatőr MMA mérkőzésen harcolt. A nagy adok-kapok végén a bírók pontozással Hozmann Tamást hozták ki győztesnek, így a komáromi klub második győzelme született meg. A 100 +os kategóriában az este egyik legjobban várt mérkőzése következett, ahol is Ollé János és Tatár Gergő csapott össze. A két nehézsúlyú harcos nem kímélte egymást, komoly küzdelmet látott a teltházas csarnok közönsége. A harcot végül Ollé János nyerte egy hátsó fojtással.

A gála legvégén a Gun & Fight Management harcosa a Komáromi Koko Gym edzője, Bódis Gergő küzdött meg a főmérkőzésen, egy nemzetközi super fight övért. Az összecsapást nagy érdeklődés követte és a nézők teljes extázisban fogadták a bevonuló Gergőt, aki ezen az összecsapáson Magyarországot képviselte. Ellenfele a Szerb MMA harcos Mile Nikolić volt, aki kick-box világbajnoki 2. helyezéssel a háta mögött érkezett Komáromba. Az összecsapás profi szabályrendszerben zajlott 2 x 5 percre volt tervezve. A két harcos egymásnak rontott, ami során Gergő földre vitte ellenfelét. A földön könyökütéseket mért ellenfele fejére a Koko Gym harcosa, amiből Mile menekülni próbált, de Gergő fantasztikusan ismerte fel a helyzetet és azonnal egy hátsó fojtással lekopogtatta ellenfelét. Ekkor elszabadult a csarnokban a hangulat. Szinte mindenki ugrált örömében és Gergőt éltette, aki ezzel megszerezte az NFC nemzetközi super fight övét.

A Harcosok Éjszakája elnevezésű küzdősport gála a tavalyihoz hasonlóan nagyon jól sikerült, komoly küzdelmeket láthatott, aki kilátogatott. A gála szervezésével kapcsolatban meg szeretném köszönni a segítséget a következő személyeknek; elsősorban Herczeg Bálint és Kókai „Koko” Gábor barátaimnak, akik folyamatosan és szívvel – lélekkel segítették a munkát mindvégig. Ezen felül nagy segítséget adott még Bódis Gergő, Szabó D. László, Korpics Gábor, Vadász Oszkár, valamint Kiss László, akiknek szintén külön köszönöm a segítséget. Meg szeretném köszönni a támogatóinknak, akik hittek a gála sikerében. Külön köszönet illeti meg az edzőket; Kókai Gábort, Szabó D. Lászlót, Kiss Lászlót, Korpics Gábort akik segítettek felkészíteni Bódis Gergőt, hogy elérje a kitűzött célokat.

Szép-Szögi László